Ez a látvány fogadott bennünket..
A levendulaültetvény egy keleti lejtőn helyezkedik el, Hőgyészre érve a mindjárt balra a horgásztó felett találjuk..
Illatos mező..
Érkezésünkkor már többen szorgalmasan dolgoztak..
Háttérben a nagyközség házai ..
Lehull a lepel.. Talán páran már ismeritek,
Németh Pannival, (jobbra) a Levendulamagazin szerkesztőjével utaztam. Panni nemrég indította Magazinját, mely már a kezdetektől nagy sikernek örvend.
Söllei Judit a Levendulafarm tulajdonosa fogadott kedvesen bennünket..
Judit sokat mesélt nekünk..
Ezek a levendulabokrok két éve lettek ültetve. Tavaly óta szinte megduplázódott a levendulamennyiség.
Egy jó része az ültetvénynek tavasszal lett kiültetve. Szerencsésen, hiszen abban az évszakban sok eső esett és jól megeredtek a palánták. Egyébként az őszi ültetést szokták javasolni.
Sokan gondolják, hogy a levendulával nincs sok gond, mivel nincs kártevője. Pedig nem egyszerű; kapálni gazolni kell, figyelni kell a szüret idejére, attól függ mi készül belőle és a termékeket el is kell adni, ami ekkora mennyiségnél már nem kis feladat..
A levendulamezőről leérve a nemrég vásárolt, felújításra váró házikó mellett kóstoltunk levendulaitalt és finom levendulás sütiket ettünk..
A sátor alatt levendulakoszorúk, levendulazsákok és más termékek között válogathattunk..
Én levendulavizet és olajat szereztem be magamnak..
Levendulacsokrok ízlésesen, kosárban..
Az udvarban kézműves foglalkozás is volt a gyermekek nagy örömére..
Ügyes kezek által készülnek a buzogányok..
A bemutató darab, ilyen az elkészült buzány, a szalagot ízlésünk szerint választhatjuk hozzá..
A megvásárolt kis házikó. Most a leszüretelt, csokorba kötött levendulák száradnak benne..
Bekukucskáltam az ablakon..
Aztán visza mentünk a levendulamezőre. Szerettük volna mi is kivenni részünket az aratásból..
Balról jobbra: Németh Panni, Söllei Judit a farm tulajdonosa és jómagam..
Ebben a hőségben nem volt könnyű a szüret sem. Mi talán egy órát, ha bírtunk.. A szüretelők egész nap kinn vannak, hát le a kalappal előttük, nem könnyű munka. Páran sövényvágóval próbálkoztak, de a többség a metszőollós megoldást választotta.
Még a szüret előtt. Judit elmondása szerint két héttel ezelőtt sötétlila színben pompázott a mező. Na akkor még gyönyörűbb lehetett..
Közelről..
A bácsi már több órája szüretel..
Rakodás a kocsira. Sietni kell, mert Pannonhalmára viszik lepárolni és minnél hamarabb meg kell érkeznie, olaj készül belőle..
Ehhez a levendulához nem adnak adalékanyagot 100%-os levendulaolaj..
Levendulaaratók..
A betakarítás gépi erővel is folyik egy saját fejlesztésű eszközzel a kis traktor elején..
A faoszlopok jelzik a mező szélét..
Aztán búcsúztunk..
Szép volt, jó volt, rettenetes meleg volt, de megérte..
A leszüretelt levendulákat én csokrokba kötöttem, most száradnak a kerti fészerben. Aztán lemorzsolom és kis zsákocskákat fogok megtölteni velük, melyek hasznosak lesznek a ruhák között. A Countryboltban láthattok hasonlókat, de már új kollekció készül..
A Hőgyészi levendulafarmról többet megtudhattok a farm honlapján: http://www.levendulafarm.hu/
Ha kedvet kaptatok, jövőre látogassatok el Hőgyészre és vegyetek részt Ti is a levendulaaratásban!

Ha tetszett a bejegyzés, esetleg szeretnél még képeket nézegetni a vidéki lakberendezési stílusról, csatlakozz az "A vidéki otthon" csapatához a facebookon! Ezt itt teheted
2 megjegyzés:
Köszönöm a beszámolót, jó volt Veletek tartani!:)
Ez nagyon jó volt..tetszett! Köszönjük! Nagyon jó lett volna veletek tartani!
Megjegyzés küldése