2011. október 12., szerda

Skandi Trend bemutatkozó 2. rész /Interjú és Játék!



Múlt héten már megismerkedtetek a Skandi Trend-el, a skandináv lakberendezési kiegészítők Webáruházával. Ma folytatjuk a négy Dán cég bemutatásával. Ismét Pleván Ádámmal beszélgetek:




  • Milyen szempontok alapján választottátok ki a skandináv cégeket, akik termékei közül válogathatunk a wenbáruház polcain?
-          A szempont, mint az előző interjúban is említettem az volt, hogy próbáljunk olyan termékeket forgalmazni Magyarországon ami, még nem ismert és egy új teret nyithat a lakberendezésben. Illetve, hogy a skandináv designt minél szélesebb körben próbáljuk bemutatni az érdeklődőknek.





  • Pár szóban bemutatnád a négy céget?
-          A Green Gate az egyik legnagyobb Dán gyártó, aki a lakberendezéssel és lakberendezési kiegészítőkkel foglalkozik. Az ő termékeik színvilágára, motívumaira a legjellemzőbb a romantika és a vidék hangulata, amelyek véleményem szerint még egy teljesen egyedi stílus Magyarországon.

-          Madam Stolz, szintén egy igen patinás gyártó és az Ő termékeik is a legkedveltebbek közé tartoznak Európában. Az Ő exkluzív termékeire a természetesség, az egyediség és az egyszerűség a legjellemzőbb.

-          Termékkatalógusunkban megtalálható két kisebb gyártó termékei is. A pár éve alapított La Finess cég termékei, amelyekre a romantika és a rusztikus hangulatú provence-i stílusjegyek a legjellemzőbbek és nem utolsó sorban a Maileg cég termékei, amelyekre szintén az egyediség, a modern lakberendezés és kortárs belső építészetet jellemző.  

  


  • A Green Gate az egyik legnagyobb a négy beszállítótok közül. Milyen termékeket vásárolhatunk tőlük?


-          A Green Gate termékei között igen széles körben tudunk válogatni.  A cég próbál a saját egyedi színvilágával és motívumaival a lakás egész területén kiegészítőket gyártani, mégis a legjellemzőbb a konyha és az étkező kiegészítői. Ezek között a termékek között találhatunk textil, műanyag, fém és porcelán anyagból készült termékeket is.

  • Gyönyörű, minőségi gömbfogantyúkat, találunk a La Finesse és Madam Stolz termékei között. Milyen anyagból készültek?

-          Ezek a termékek porcelánból, illetve üvegből készülnek, de található köztük csontból készült fogantyú is.






    • Ajándékba gyermekeknek, barátnak ötletes textil figurákat vásárolhatunk a Maileg cégtől. Miért pont ők?

    -          Az összes gyártónál próbáltuk azt nézni, hogy melyek azok, amelyek valami újat hozhatnak az itthoni belsőépítészetbe. Azért döntöttünk a Maileg mellett is, mert úgy gondoltuk, hogy egy teljesen új és egyedi utat nyithat, ilyenek a cég által gyártott textil figurák is!









    • A zink termékek manapság nagyon kedveltek a vidéki, country stílus rajongói körökben. Többek között ezekkel a gyönyörűségekkel is találkozhatunk Madame Stolz-tól. Miket találunk még tőle?

    -          Madam Stolz túlnyomó részt zink termékeket gyárt és forgalmaz, de az ő termékpalettája is igen tág. Találhatunk textil, fa, üveg anyagú termékeket is. A Green Gate-hez hasonlóan ők is megpróbálnak a lakás minden részére kiegészítőket gyártani, a saját exkluzív stílusukban! A termékeik között találhatunk lámpákat, párnákat, asztalokat, székeket, dekorációs szalagokat és még sok minden mást is!

    • Kiknek ajánljátok termékeiteket? Kiket vártok vásárlónak a Skandi Trend Webáruházba?

    -          Mindenkinek ajánljuk, aki szereti az igényességet és az egyediséget a lakberendezésben és a lakás kiegészítők terén! Úgy gondolom, hogy aki ezeket a termékeket megvásárolja, egy teljesen új stílust alakíthatnak ki az otthonában.


    • Szeretnétek bővíteni a kínálatot?

    -          Mindenképpen szeretnénk bővíteni a kínálatunkat, de csak abban az irányban és stílusban, amiben jelenleg haladunk! Nagyon sok olyan termék van, amelyek még nem találhatóak meg a honlapunkon, azokat is szeretnénk rövidesen bemutatni a vásárlóknak.


    • Tervezitek más cégekkel is felvenni a kapcsolatot, esetleg magyar gyártókkal?


    -          Nem zárkózunk el senki elől, de mint, ahogy az előbb mondtam most szeretnénk megmaradni ennél a romantikus és rusztikus stílusnál, de soha nem lehet tudni, hogy mit hoz a jövő!




    • Itt az ősz, lassan már készülhetünk a karácsonyra. Sok-sok szépség és hasznos lakberendezési kiegészítő közül választhatunk szeretteinknek ajándékot. Lesznek kimondottan karácsonyi tárgyak a Skandi Trend webáruházban?

    -          Igen, ilyenkor minden gyártó bemutatja az új karácsonyi kollekcióját, amelyeket mi is szeretnénk eljuttatni a vásárlóinkhoz.  



    Köszönöm az interjút! Munkátokhoz nagyon sok sikert kívánok!


    Ismerd meg a Skandi Trend webáruházat! itt találod: http://www.skanditrend.hu/!



    Ezen a héten a La Finesse cég egyik termékével kedveskedik Nektek
    a Skandi Trend:



    Home sweet tábla

    Ezt a gyönyörű táblát nyerheted meg!
    Ehhez  a következőket kell tenned:


    Légy a Skandi Trend rajongója, lájkold a facebook oldalát itt!

    Légy az A vidéki otthon rajongója, lájkold a facebook oldalát itt!

    Oszd meg a Hírt!

    Itt a bejegyzés végén, jelezd a facebookos neved megadásával, hogy Játszani szeretnél, és írd le, mit vásárolnál ajándékba egy szerettednek a Skandi Trendtől!


    A játék október 18. kedd este 18 óráig tart.

    Csak magyarországra tudjuk a nyereményt elküldeni.

    Jó játékot!


    Változtatás joga fenntartva.






    24 megjegyzés:

    Névtelen írta...

    játék!játék! :)
    Ruzicska Sára,
    és én ezt venném ajándékba: Porcelán bögre mini Chloé off White :)

    Vámossy Brigitta írta...

    Szia!

    Brigitta Vámossy néven vagyok a facebook-on. Ajándékba párnahuzatot vagy takarót vennék, de nehéz lenne a döntés, hisz mindegyik gyönyörű.:)

    Üdv:
    Brigitta

    Leczkiné Ancsa írta...

    ÉN sem hagyom ám ki :)Leczki Zsoltné!
    Én a csemetéimet lepném meg textilfigurákkal...Nagyon édesek :)

    MézesnéZsuzsa írta...

    Szia!

    Szeretnék játszani! :) Zsuzsa Mézesné Makó a FB nevem. Ajándékba szívesen vásárolnék: 4db porcelán bögrét ajándékdobozban (Millie) vagy asztalterítőt (Gertrud Beige)

    Üdv,
    Zsuzsa

    Névtelen írta...

    Szia!

    A férjemnek vennék bútorfogantyút arra fésülködőasztalra, amit épen nekem újít fel.

    FB: Bélbász-Szücs Andrea

    Névtelen írta...

    Étkészletet és táblákat szeretnék venni. Wagner Andrea

    Névtelen írta...

    Szia :-)

    Szeretnék játszani!
    Egy dobozszettett néztem ki kedvenc sógornőmnek a Green Gate kínálatából (Vigga Brown)..többek között :-)

    FB Reinhardt Mónika

    Üdv. Mona

    Bors and Pepper írta...

    Bors&Pepper néven kedvellek Titeket, az igazit is megmondom, amikor nyerek ;) Mit is ajándékoznék? Bármit, ami pöttyös, magamnak. Mondjuk a Green Gate aluminium sütödoboz formákkal, szuper ajándék bárkinek.

    4Gyerek írta...

    FB: maradt a Négy Gyerek.
    venni pedig...szinte mindent.

    Névtelen írta...

    Fervágnerné Czomba Andrea
    Textilfigurákat vennék, és még sok mást is!!!!!!!!!!!

    Andrea Kovacs írta...

    Sziasztok!
    Játszani szeretnék. Andrea Kovács néven vagyok a Facebook-on.
    Nagyon szép dolgaitok vannak, én a Green Gale kollekcióból választanám a "Sophia White" porcelán cukortartót. MÁr a karácsonyra gondolva, barátnőmnek szép ajándék lenne.

    Renáta írta...

    Sziasztok! Blaumann Renáta vagyok. Én a kislányomnak vennék textil figurát. Biztos nagyon örülne egy olyan piros manónak.

    Waldorf manófaktúra írta...

    Fb név: Dakó Gabriella
    ajándék: porcelán csésze és csészealj Claire Multicolour.
    Barátnőim közül többen is örülnének neki. :-)

    DzsiDzsi írta...

    FB: Gősi Gabriella
    Takarót választanék ajándékba:)

    Regina írta...

    Szia!

    Facebookon Nagy Regina néven lájkoltam az oldalakat s megosztottam a játékot.
    Ajándékba pedig egy porcelán bögrét (Sophia White) választanék.
    Szép napot!

    Névtelen írta...

    Dános Edna vagyok, és szeretnék játszani Veletek. Szívesen megajándékoznék valakit egy antik üveg gyertyatartóval (sajnos "átmenetileg nincs raktáron")!:)

    Kis-Csiszár Csilla írta...

    Én is szeretnék játszani!
    A barátnőmnek szívesen vásárolnék Chloé off White porcelán tejes kancsót, szerintem sor kerül majd rá! :)

    Hellebore írta...

    Szuper ez a játék,jövök megint ;)!
    Én perpill a Paris táblaképet venném ajándékba(ráadásul több ismerős is örülne neki)!
    Szabó Ilus (Szami)

    Névtelen írta...

    Játszanék én is. FB-on Pintérné Ágoston Anna vagyok,aki párnákat és cink virágtartókat szívesen vásárolna ajándékba (is).
    Nyerésre fel! Anna

    Névtelen írta...

    Fervágnerné Czomba Andrea vagyok, és textilfigurákat vagy konyhai felszereléseket vásárolnék. Üdv!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    Sakura írta...

    Sziasztok! Kobolák Ildikó vagyok és mindenképpen porcelánt választanék, mert egyszerűen gyönyőrűek, pl. a 4db porcelán bögre ajándékdobozban (Millie) mesés nyeremény lenne :-)

    Névtelen írta...

    Jelentkezem a játékra, FB-on megosztva, like-olva, Katalin Huszák néven, ajéndékoznám: 2 db-os sütő tál Spot Red

    leony írta...

    Szeretnék én is játszani. Sok dolgot össze tudnék válogatni ajándékba (és magamnak is...), mondjuk pl. egy szép dobozszettet a sógornőmnek...
    Facebookon: Rabi Ildikó

    Anikó írta...

    Én is Játszom. Gyönyörűek a termékek.
    Én egy "Porcelán sodrófa Fay Red"-ért vagyok oda! Anikó

    Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...