2013. március 22., péntek

Antikolt Táblakép és hűtőmágnes.. / Húsvéti Játék






Carláékkal már több ízben találkozhattatok a blogon. Az első bemutatkozó interjú alkalmából személyesen találkoztunk itt Pécsett, majd egy kora őszi napon látogatóban voltam Carláéknál. Igazán kedves fogadtatásba volt részem.. Ahogy figyelem munkájukat, időről időre újdonságokkal rukkolnak elő. Most Carlát kérdezem:

  • Milyen újdonságokkal találkozhatunk a Webáruház polcain? 

Új termékkör került fel webáruházunkba az elmúlt napokban.
Sokunknak okoz gondot, hogy nem kapunk, üzletünk, standunk hangulatához illő  fogyasztóvédelmi és egyéb kötelező feliratokat. Mivel ezeket használni kell, minden boltban és üzletben, és bizony sokszor a belső tér stílusának a rovására megy ezeknek a tábláknak a kihelyezése, ezért úgy gondoltuk, hogy itt az ideje ezen változtatni.
Elkészítettük korábbi ajtófelirataink mintájára új, üzleteknek szánt kollekciónkat, melyben több féle dekor közül választhatja ki az érdeklődő, üzlete hangulatának leginkább megfelelő táblákat.
A vékony falapokra kasírozott, könnyen tisztántartható és tartós anyagból készült feliratok mellett, matricákat is készítettünk, melyeket falra, üvegre, vagy ajtóra is lehet ragasztani.
2013. Március végéig bevezető áron, 30 %-kal olcsóbban lehet megrendelni minden nyitva tartást, nyitva-zárva táblát és egyéb kötelező feliratot és matricát.


  • Honnan az ötlet az újdonságokhoz, mi inspirál benneteket?

Igyekszem nyitott szemmel járni a világban, így amint valaminek a hangulata megérint, azt elraktározom.
Általában kampányszerűen állok neki az új témák kidolgozásának, amikor már nagyon felhalmozódtak az ötletek és kérések. Például a Városi nők sorozatunknak is elkészült egy új darabja a budapesti Bazilikával, és tervbe van véve a környező országok fővárosainak feldolgozása is. Sokan unszolnak, hogy végre az Európán kívüli metropoliszokkal is foglalkozzak, de erre még várni kell egy pár hónapot J  
A korábbi évek tapasztalata alapján igyekszem megismerni visszatérő vevőim ízlését, hogy kedvükbe tudjak járni a korábbi kedvencekhez kapcsolódó új hangulatokkal.
Legalább ilyen fontosnak tartom, hogy azok az érdeklődők is találjanak kedvükre valót nálunk, akik csak most akadtak ránk. Folyamatosan új utakat keresek, de azért igyekszem megmaradni a country home stílusnál, bár néha beiktatok egy kis kitérőt a Vintage és a Shabby chic szívet melengető világába.


  • Nagy a készülődés Húsvétra Nálatok?

Egész évben a Húsvét reggelt várom. Ha jó idő van, kint a kertben terítünk és a sonka-torma-főtt tojás , a virágzó bokrok illata és a tavaszi meleg utánozhatatlan hangulatot ad ezeknek az óráknak. Ilyenkor mindig nagy a vendégjárás nálunk. A csokikat és tojásokat eldugdossuk a bokrokban és a kert leglehetetlenebb zugaiba, aztán indulhat a térképes kincskeresés! Ez kicsiknek és nagyoknak is csodálatosan izgalmas program. Aki még nem próbálta, feltétlenül tegye meg J
Persze a vásárlóinkról sem feledkezünk el, hiszen mindenki, aki március végéig leadja megrendelését, egy húsvéti hűtőmágnest is talál a csomagjában. 


  • A Webáruház mellett milyen vásárokon találkozhatunk idén veletek? Vannak már terveitek?

Idén úgy tűnik, hogy csak a legkedvesebb rendezvényeinkre látogatunk el, viszont ezeket a fesztiválokat és vásárokat mindenkinek nagy szeretettel ajánlom.
2013. Május25-26. Szeged Hídivásár
2013. Jún. 22-23. Tihany Levendula Fesztivál
2013. Júl. 19-21. Balatonszemes
2013. Aug. 2-4. Kőszeg Ostrom-napok
2013. Aug. vége Szombathely Savaria Karnevál
Azokat, akik csatlakoznak Facebook közösségünkhöz, minden vásárunk előtt kedvezmény kuponokkal lepünk meg, és folyamatosan tájékoztatjuk újdonságainkról és akcióinkról.
Mindenkit szeretettel várunk standunknál és a webáruházban is! J




Köszönöm az interjút, további sok sikert kívánok munkátokhoz!

Az Antikolt Táblaképek és Hűtőmágnes webáruházat itt találjátok.



MAI NAPI AJÁNDÉK!

Carla egy 5 000,- ft-os vásárlási utalványt ajánlott fel:





Hogy ez a kedves Ajándék a Tiéd legyen:


1. Ha még nem lájkoltad oldalainkat, bátran tedd meg!



Az A vidékiotthon facebook oldala


2. Posztold a bejegyzés linkjét!


3. Mi a Te kedvenced a Antikolt Táblakép és Hűtőmágnes Webáruházból? 


Írd meg kommentben mi a kedvenc terméked és

Neved is add meg itt a blogon a bejegyzés végén!


A játék 2013. március 22.-a éjfélig tart.
A nyertes kihirdetése március 25-én lesz.

Csak Magyarországi címre tudunk postázni!


A fotókat a Carlától kaptam. Felhasználásuk csakis az Ő engedélyükkel lehetséges!


Játékszabályzat:
Az A vidéki otthon és az Antikolt Táblakép és Hűtőmágnes webáruház közös játéka.
Mindenki aki 18 éves elmúlt és magyarországi címmel rendelkezik, részt vehet a játékban kivéve a szervezők és közeli hozzátartozóik. A játék 2013. március 22.-a éjfélig tart. A játékban részt vesznek akik nevük megadásával kommentet írnak a bejegyzés alá. A facebook nem tartozik a szervezők közé, nincs köze a játékhoz.


Változtatás joga fenntartva!











45 megjegyzés:

Filippino írta...

Szép jó reggelt!
Nekem a párizsos, mediterrán utcarészletek és a kikötők tetszenek a legjobban.
Üdv:Tóth Bettina Filippa

Névtelen írta...

Nekem a gyerekszobába való angyalkás táblakép tetszik leginkább. Tihanyi Angelika

Mónika írta...

Nekem a mediterrán utcarészletek és a Városi nő sorozat tetszik a legjobban.
Szép napot! :)
Tóth Mónika

grainne írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
grainne írta...

Nekem a Városi nő sorozat és minden levendulás tetszik. :) Vincze Viki

Vámossy Brigitta írta...

Sziasztok!
Nekem a Tündérek sorozat a kedvencem.
Köszi a játékot!
Üdv:
Vámossy Brigitta

orsimaya írta...

A Városi Nő sorozat a kedvencem, különösen a Milano. Valamint az állatos mágnesek.
Molnár Orsolya
(Orsi Maya Molnár facebook)

Névtelen írta...

Sziasztok!
Nekem a levendulás táblaképek, a mediterrán kertek, a kikötők és az angyalkás táblaképek tetszenek a legjobban!
Üdvözlettel: Holló Enikő

Unknown írta...

Sziasztok!
Nekem a mediterrán és a levendulás táblaképek tetszenek a legjobban.
Szép napot!
Vukovics Ágnes

Körtvélyessy Andrea írta...

A konyhába való csendéletes táblaképek.
Körtvélyessy Andrea

Regina írta...

A kedvencem a Tenger 1-4 táblakép. :)
Nagy Regina

Kismaccs írta...

A levendulát és a mediterrán utca részletet ábrázoló táblaképek a kedvenceim.

Baja Kriszti

Névtelen írta...

sziasztok!

A levendulás sorozat nyerte el a tetszésemet. De minden nagyon szép!
Üdv: Gál Judit

Névtelen írta...

A levendulások a legszebbek!
Reining Noémi

Péter írta...

A kedvenc termékem a Country1-2 táblakép. :)
Üdvözlettel: Antanek Péter

Viki írta...

Sziasztok!

Nekem a Városi nő sorozat tetszik a legjobban, abból is a Budapest-Operaház.
Üdv,
Süle Viktória

Névtelen írta...

A levendulás sorozat az első, de rögtön utána az angyalkás!
üdv.: Pálmainé Győri Teréz

Névtelen írta...

Nekem is a levendulásak (leginkább a H-levendula 1) és a mediterrán utcarészlet tetszik.
Hegedűsné Szilvi

enczne írta...

Nálam is a levendulás és még a tündéres termékek a különösen nyerők! :-)
Homor Márti

Ildi írta...

Üdv!

Az egyik kedvencem a virágok közül az ibolyás kép! Egyébként minden szuper! :)

Kovács Ildikó

Unknown írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Unknown írta...

chat noir, mivel macskás! :) de mind nagyon szép. Sóki Nikolett

Tipitá írta...

A városi nő-sorozat!
Szennai-Nagy Erika

Névtelen írta...

Az utcás képek,Zöldhegyi Nikolett

Füziné Kiss Beatrix írta...

A mediterrán táblaképek,a kikötősek tetszenek és mivel a Lányommal együtt rajongunk a hűtőmágnesekért - szinte mindegyik nagyon tetszik! :-) Füziné Kiss Beatrix

Névtelen írta...

Szép napot!
Nekem a levendulás dolgok tetszenek a legjobban.Imádom! :)
Köszönöm a lehetőséget!
Virovecz Judit

Zengővári Krisztina írta...

Nekem a városi nő sorozat, minden ami levendulás, mediterrán jellegű táblakép, hűtőmágnes tetszik.

Névtelen írta...

A konyhai citrusos a kedvencem. Csiszár István

Névtelen írta...

A levendulások!!

Üdv,
Horváth Zsófi

kerierus írta...

A tündéres hűtőmágnes sorozat. Már meg is rendeltem. Keresztfalvi Erika

Névtelen írta...

Szia!
A városi nő sorozat tetszik a legjobban.

Üdv:

Horváth Istvánné Anna

Névtelen írta...

Sziasztok!
Nekem a Tündérek sorozat a kedvencem.

Üdv:
Horváth Andrea

leony írta...

Chat Noir, már régóta kedvenc.
Köszi a játékot!
Rabi Ildikó

DzsiDzsi írta...

http://bolthely.hu/tablakep/id/00038_Chat_Noir

Gősi Gabriella

Unknown írta...

Mediterrán utcarészletek. Mónusné Krisztina

Maja írta...

Levendulák :)

Libricz Maja Mária

Unknown írta...

Sziasztok!
Nekem az Otthon Édes Otthon felirat, levendulás dekorral vagy pillangós dekorral tetszik a legjobban! Anyukámat szívesen meglepném vele! :)

Török Petra

Ágnes írta...

Nekem a mediterrán utca részletek és a gyerek szobába való angyalkás táblakép tetszik.

Unknown írta...

A budapesti nős táblaképek tetszenek a legjobban C: Üdvözlettel: Porkoláb Anita

Toronyi Janka írta...

Nekem a levendulás táblák a kedvenceim, egyszer szeretnék egy lakást, ahol ezekkel vannak felcímkézve a helyiségek. :)

Toronyi Janka

Nóra írta...

A citrusos képek és a párizsi jelenetek tetszenek nagyon. Ternóczky Nóra

János írta...

Az én kedvencem a Provence-i utcaképek táblakép.
Köszönöm a lehetőséget!

Üdv:
Nagy János

Tíria írta...

Nagy kedvenc a Mediterrán kikötő, és a Nő.paris

Üdv. Tapasztó Cecília

Varga Rita írta...

Szia!

Nekem a levendulás táblaképek tetszenek a legjobban. Azok közül is ez: http://bolthely.hu/tablakep/id/00209_Levendula-5

Unknown írta...

A levendulások a legszebbek!
Gölöncsér Ágnes

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...