2012. december 17., hétfő

Conte Interior..French country / Interjú - Játék



Ma egy különleges gyöngyszemet hoztam. Az a megtiszteleteés ért, hogy egy a közelmúltban megnyílt bútor show room tulajdonosát és magát a galériát mutathatom be Nektek. A Conte Interior megálmodójával, Pintér Ildikóval beszélgetek:



  • Mióta készültél a nagy nyitásra?
 A gondolat először tavaly nyáron egy olaszországi nyaralás kapcsán merült fel, ahol egy kis tóparti városban rábukkantam egy hasonló stílusú üzletre, ami azonnal rabul ejtett. Aztán persze úgy gondoltam, hogy csak álom marad, hiszen én rendezvényszervezéssel foglalkozom hosszú évek óta, így nem rendelkezem komoly szakmai háttérrel a lakberendezés kapcsán. De utána addig-addig bujkált bennem a kisördög, hogy végül idén nyáron visszamentünk abba a kis üzletbe és a tulajdonos útmutatása alapján megvalósult a Conte.



  • Conte Interior. A Conte jelentése történet. Mi volt a névválasztás apropója? Mi a története?
Igen, a jelentése történet/mese. Tulajdonképpen a kínálat stílusából adódóan mindenképpen idegen hangzású névre volt szükség, hiszen a termékek Franciaországból érkeznek, francia tervezők elképzelése alapján kerülnek gyártásra. A megvalósulás és a valóra vált álom pedig az én mesevilágom, így adta magát a Conte.




  • Manapság a vidéki -, a shabby chic, a provencei stílus divat a lakberendezésben Téged mi vonz a francia vidéki enteriőrhöz? Honnan a nagy szerelem?
  Leginkább az vonz, hogy egyelőre még itthon -  annak ellenére, hogy egyre inkább teret hódít - nincs belőle megfelelő kínálat, sőt elég szegényes. Így nyilván maga a hiányérzet is kiváltja a rajongást.
Az érdeklődésem a stílus iránt pedig pusztán hobby, mert ahogy említettem nem vagyok lakberendező, csak egy hétköznapi ember, aki szereti a szépet maga körül.



  • Kizárólag a francia provence-i stílusra fűzted fel a bútorgaléria kínálatát?
 Egyelőre igen, bár több stílus is megfogott, amikor Milánóban jártam egy kiállításon. (az angol country, illetve a loft közel áll a szívemhez) Ennek ellenére úgy gondoltam, hogy egy homogén, letisztult vonallal indulok el, amit aztán a későbbiekben akár bővíteni is lehet.





  • A francia vidéki stílust mutatod be a Galériában. Milyen típusú termékeket találunk meg Nálad?
 Hű, hát sok-sok szépséget! Mini bútorokat, karszékeket, lámpákat, terítőket, ágytakarókat, tükröket, fürdőszobai kiegészítőket, kerámiákat és még sorolhatnám, de talán inkább beszéljenek helyettem a képek.




  • Hol találjuk  Conte Interiort, kiket vársz vásárlóként? 
 A Conte Budapesten a belvárosban a Nagymező utcában üzemel show-roomként, illetve januártól a weben is elérhető lesz a web shop. (www.conte.hu). Bárkit szeretettel várok, aki szereti a szépet, igényes saját magával és a környezetével szemben és hajlandó egy picit többet áldozni az átlagnál azért, hogy egyedi berendezési tárgyak birtokába jusson. A kínálat megtekintése előzetes bejelentkezés útján lehetséges, mert így mindenkire elég időt tudok fordítani, megőrizve ezzel is az exkluzív irányvonalat. Az elérhetőséget pedig megtaláljátok a Conte Interior Facebook oldalán.




  • Mi a Te kedvenced a Bemutatóteremből?
Ez a feliratos karszék. Ráadásul ebből a két utolsó darabot hoztam el és a jövőben nem is rendelhető. Úgyhogy már előre félek tőle, hogy egyszer csak elviszi valaki…sokszor kacérkodom a gondolattal, hogy hazacsempészem.




Nagyon sok sikert kívánok a CONTE INTERIORnak!



JÁTÉK!

A CONTE INTERIOR 

Mathilde-M.  illatgyertyát ajánlott fel kétféle illatban 
és egy 
10%-os kedvezményre jogosító kártyát 




NYERTE:


MATOS MIRJÁM

GRATULÁLUNK!

Kérlek címed negadásával írj e-mailt az avidekiotthon@gmail.com -ra, 
hogy mihamarabb küldhessük az ajándékod!




Hogy ez a kedves Ajándék a Tiéd legyen:


1. Ha még nem lájkoltad oldalainkat, bátran tedd meg!


Conte Interior facebook oldala

Az A vidéki otthon facebook oldala


2. Posztold a bejegyzés linkjét!


3. Mi a jelentése a CONTE szónak? 


Írd meg e-mailben  a válaszod 
az avidekiotthon@gmail.com-ra
tárgynak tüntesd fel: Conte-Játék 


A játék 2012. december 23-a este 6 óráig tart.

Csak Magyarországi címre tudunk postázni!


A fotókat a Conte Interior-tól kaptam. Felhasználásuk csakis az Ő engedélyükkel lehetséges!
Az e-mail címeket a játékon kívül másra nem használjuk fel.

Játékszabályzat:
Az A vidéki otthon és a Conte Interior közös játéka.
Mindenki aki 18 éves elmúlt és magyarországi címmel rendelkezik, részt vehet a játékban kivéve a szervezők és közeli hozzátartozóik. A játék 2012. december 23-a este 6 óráig tart. A játékban részt vesznek akik nevük megadásával e-mailben válaszolnak a feltett kérdésre. A facebook nem tartozik a szervezők közé, nincs köze a játékhoz.

Változtatás joga fenntartva!







9 megjegyzés:

Névtelen írta...

Jó reggelt!

A szó jelentése történet.
Üdv: Dömötör Annamária

Névtelen írta...

Kedves Pintér Ildikó!
Szeretnék gratulálni az "üzlethez", a bátorságodhoz, és a kitartásodhoz!
Minden csodaszép! Jó látni, amikor egy álom valóra válik.
Sok sikert és Boldog Ünnepeket kívánok!
Üdvözlettel: Korona Zsuzsa (Ribiszke Lakberendezés)
Móni, Neked pedig köszi, hogy mindig új és szép dolgokat mutatsz nekünk!

Névtelen írta...

Sziasztok! A Conte szó jelentése: történet, mese. Gyönyörű dolgok találhatók itt is. Üdvözlettel: Holló Enikő

Tipitá írta...

A szó jelentése: történet, mese.
A kisbútorok és a lila kávés, teás készlet gyönyörű!!
Köszönöm a játékot!
Szennai-Nagy Erika

Tanó Móni írta...

Kedves Játékosok!
Köszönöm a lelkes válaszokat, kedvesek vagytok, de pont az lett volna a cél, hogy ne itt válaszoljatok, mert így másolható! Kérlek e-mailt írjatok! Köszönöm:))

Zsuzsi, Köszönöm Ildikó nevében is:))

Névtelen írta...

A linket megosztottam, és szerintem is szép holmik találhatóak az üzletben. Küldöm a mailt. Tihanyi Angelika

Névtelen írta...

Kedves Móni!
Szeretném megkérdezni, hogy a Nagymező utca hány szám alatt található a Conte bemutatóterem? Ma arra jártam, és sajnos hiába kerestem.
Köszönettel:
Vida Emese

Unknown írta...

de posztolni itt kell, ugye?:) Gál Szilvia Ida

Tanó Móni írta...

Szilvi, nem kell posztolni, e-mail-ben kell jelentkezni a kérdésre adott válasszal: avidekiotthon@gmail.com

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...