2012. december 8., szombat

Ajándék Hullik / Szép Lak Ajándék..




A Szép Lak Ajándék egy éve mutakozott be nálunk. A kedves beszélgetésben tényleg megismerkedhettünk Judittal és odaadó munkájával. A legutóbbi interjúban az új üzlet nyitásáról olvashattunk. Ismét Fonyódiné Dankovics Judittal beszélgetek:
 
  • Áprilisban költöztetek az új helyre Szombathelyen. Hogy érzitek magatokat az új Üzletben? Beváltotta a hozzá fűzött reményeket?
 
Nagy álmunk vált valóra azzal, hogy egy új, 110 négyzetméteres üzletben kínálhatjuk szebbnél szebb  áruinkat. A vevőknek is  nagyon tetszik,  elismeréssel beszélnek róla és ez jóleső érzéssel tölt el  minket, hogy nem dolgoztunk hiába. Tágasabb a hely így folyamatosan bővítjük kínálatunkat, pl. a közkedvelt PUR-PUR szappanokkal amikhez kis kádat, vagy szappantartót kínálunk. Tudtam szerezni egy régi kredencet is, így bővíteni tudtuk levendulás termékeink körét, sokak és jómagam örömére is.  Egyébként most megfigyelhető, hogy az utóbbi időkben  a nagykereskedésekben is egyre igényesebb és több áru érkezik be, mint pár évvel ezelőtt. Számításaink azt igazolják, hogy talán fenntartható lesz hosszú távon a nagyobb üzlet, bár az év végiforgalom az idén nem hasonlítható össze a tavalyival. Az emberek inkább most élelmiszerrel spájzolnak be, hisz az a hír járja, hogy jövőre minden  drasztikusan megemelkedik. Kivárunk és reménykedünk.

  • A Szép Lak Ajándék Webáruházban sorra új termékekkel találkozunk. Folyamatosan kutatsz az újdonságok után?
 
Igen, próbálok mindig újabb és újabb nagykereskedéseket találni, hisz a vevők megunjákha mindig ugyanazokat a termékeket látják a polcokon és a kirakatban. A webáruházunkba  sajnos csak egy töredékét tudom feltenni  annak ami az üzletünkben megtalálható, hiszen ez rengeteg időt és energiát igényel, hogy mindenről fényképet készítsek,  adatlapot vigyek fel, és figyeljem, hogy mikor mi fogyott el. Sajnos ezt egyedül csinálom a napi munkám  mellett és nincs mindenre időm. Viszont ha valaki ráér a Szép Lak ajándék facebook oldalán rengeteg  fotót  talál  az albumjaink közt és lehet nézelődni, hogy mik vannak az üzletben, oda ugyanis mindig gyorsan próbálom feltölteni, és megosztani a képeket  ha  érkezik valami  újdonság. Úgyhogy érdemes megjelölni minket ismerősként és akkor  látni  fogják  a folyamatosan változó kínálatot. Újdonságként még külön kiemelném a Szép-Lak Ajándék utalványunkat amelyet sokak kérésére valósítottunk meg.  Nagyon sokan jönnek be hozzánk és a bőség zavarában nem tudják mit vásároljanak szeretteiknek, ismerőseiknek. Ilyenkor végső megoldásként azt ajánljuk, hogy lepjék meg őket ajándékutalványunkkal és akkor a megajándékozott biztosan arra költi el amire ő szeretné. Nincs negatív meglepetés! Így most már üzletünkben is  és  webáruházunkban is megvásárolható 1000, 2000 és  5000 Ft-os címletekben  az ajándékutalvány. Minden alkalomra kiváló ajándék!
 
  • Egy új kategória is felkerült a Webáruházba; Vidéki Stílus - melynek én különösen örülök. Mi volt az indítékod, hogy ennek a stílusnak is szánj egy kategóriát?
 
A Vidéki Stílust szó szerint neked köszönhetem. Amióta rátaláltam a blogodra (nem sokkal az indulásod után) azóta én is szerelmes lettem egy kicsit ebbe a miliőbe. Meg  aztán ahogy az ember öregszik, úgy változik az ízlése. Én alapban romantikus stílusú vagyok és ez jól  párosítható a  vidékivel, a  shabbyval, a  vintage-val. Szerencsére ugyanebben az időben házhoz jöttek olyan üzletkötők akik ezeket a stílusú termékeket forgalmazzák. Nem volt kérdés tehát számomra, hogy bevegyem-e az árukínálatunk közé ezeket a gyönyörű dolgokat.  Mivel mindent nem vihetünk haza amit szeretnénk mert véges a ház befogadó képessége ezért legalább az üzletben hadd szerezzenek örömet számunkra. Néha azért elcsábulok én is, ez látható  a facebookon az albumjaim közt, amiket a kertemben szoktam néha fotózni.

  • Végezetül; Hogy készülsz a Karácsonyra? Az üzlet már díszben áll? A Webáruházba látom már felkerültek a karácsonyi újdonságok.

Az üzlet most karácsony előtt a legszebb!!! Zsúfolásig  tele  áruval! Rengeteg apró ajándékunk van amit sajnos mint írtam idő hiányában nem tudok a webáruházba feltenni. Viszont ha valaki talál az albumok közt olyat ami érdekli és szeretné magának megvásárolni szívesen elküldöm  neki  webáruházon keresztül , csak írjon e-mailt, vagy üzenetet  facebookon és egyeztetünk. Szombathelyi és környéki vásárlóinkat szeretettel várjuk személyesen, vidékieknek pedig jó vásárlást kívánunk a  weben keresztül!

Egyben mindenkinek nagyon boldog, szeretetteljes ünnepeket kívánunk!!!





Judit! Továbbra is kívánom, hogy sikeres legyen kitartó munkád a Szép Lak Ajándék Webáruházban!





MAI NAPI AJÁNDÉK!
A Szép Lak Ajándék Webáruház egy Rózsás ajándékcsomagot ajánlott fel mely a következő termékeket tartalmazza:

-Rózsás fém öntözőkanna
-Rózsás fém doboz
-Rózsás szalvéta
 

Hogy ez az értékes Ajándék a Tiéd legyen:


1. Ha még nem lájkoltad oldalainkat, bátran tedd meg!


Az A vidéki otthon facebook oldala


2. Posztold a bejegyzés linkjét! 


3. Mi a Te kedvenced a Szép Lak Ajándék Webáruházból?
Írd meg kommentben melyik a kedvenc terméked és

Neved is add meg itt a blogon a bejegyzés végén!


A játék 2012. december 8-a éjfélig tart.

Csak Magyarországi címre tudunk postázni!


A fotókat a SzépLak Ajándék Webáruháztól kaptam. Felhasználásuk csakis az Ő engedélyükkel lehetséges!

Játékszabályzat:
Az A vidéki otthon és a Szép Lak Ajándék Webáruház közös játéka.
Mindenki aki 18 éves elmúlt és magyarországi címmel rendelkezik, részt vehet a játékban kivéve a szervezők és közeli hozzátartozóik. A játék 2012. december 8-a éjfélig tart. A játékban részt vesznek akik nevük megadásával kommentet írnak a bejegyzés alá. A facebook nem tartozik a szervezők közé, nincs köze a játékhoz.

Változtatás joga fenntartva!


74 megjegyzés:

Névtelen írta...

A fűszertartó láda a kedvenc:)

Névtelen írta...

Fűszertartó láda.Bodorkós Erzsébet

zsófcsa írta...

Az órák csodaszépek, a kedvenc: Falióra levendulás.

Üdv:
Horváth Zsófi

Tőzegmoha írta...

Bádogkanna lila-fehér kockás szalaggal.
Molnár Ágnes

orsimaya írta...

A Levendula kollekció összes darabja!
Orsi Maya Molnár

enczne írta...

Minden ami rózsás és levendulás jöhet! :-)
Homor Márta

leony írta...

Nagyon sok minden tetszik, egy közülük ez a szép tálca: http://bolthely.hu/szeplakajandek/id/00445_Fa_talca_feher_FLT_68130
Üdv:
Rabi Ildikó

Névtelen írta...

A fehér fém lámpás. :)
G. Kata

Névtelen írta...

Bádog füles kiöntő kanna levendulás nagyon jó.
Boros Ilona

Erzsébet írta...

A levendulás dolgok nagyon a szívemhez nőttek :-)
Üdv:Gacsályi Erzsébet

Névtelen írta...

Az összes levendulás darab nagyon tetszik. :)
Haraszti Csilla

noraletta írta...

Minden gyönyörű, nekem leginkább a shaby stílusú holmik tetszenek, nagyon szépek a rózsás kannák.
Pfeifer Józsefné

Székely-Árkosy-Nóra írta...

Nekem azon túl persze, hogy sokmonden - nagyon tetszik minden,a mi bádog. Natúr és levendulás a legjobban.

christaylor írta...

a strawberrys bevásárló táska és a rattan saroktárolók tetszenek a legjobban.

Szabó Krisztina

geszti79 írta...

Minden csodaszép. :) Most éppen az angyalkás dobozok a kedvenceim, de imádom a rózsás termékeket és a levendulásakat is. Egyet nem tudok kiemelni, mert mindet szeretem.

Sallai Zoltánné
geszti79@gmail.com

Bartush írta...

Nekem leginkább a levendulás fém óra tetszik, de leginkább a posztban szereplő rózsás öntözőkanna.
Tihanyi Angelika

cs írta...

3+1-es Tároló antik barna

Soós Csilla

Csincsilla írta...

Kedves Móni!

Már az ajándékok is a szívem csücskei... :)
De a fém dobozok és kannák, meg a levendulás készletek tetszenek nagyon...

Kocsis Tamásné

TE írta...

Mindegyik gyönyörű
Györgyi

Névtelen írta...

Nekem az összes fém doboz, főleg a rózsás, minden ami levendulás. Jelenleg pedig a karácsonyi angyalkás dobozok.
Üdvözlettel: Holló Enikő

Névtelen írta...

Minden a kedvencem, de különösen a rózsás kaspó.
Üdv: Czomba Andrea

jeriko rózsája írta...

Nekem a rattan tarolok tetszenek a legjobban, foleg a 3-as táóarolo feher kosarral
Bányai Noémi

Marika42 írta...

Mariliyn Monroe-s teáskészlet

Soós Lászlóné

Névtelen írta...

Kedvencem minden ami levendulás! No, persze a rózsás ajándékokat is imádnám!!!!
üdvözlettel: Pálmainé Győri Teréz

Csillag írta...

A tárolók nagyon tetszenek.

Gulyás Csillag

Névtelen írta...

Marilyn Monroe-s teáskészlet

Csendes Lili

Névtelen írta...

Marilyn Monroe-s teáskészlet

Csendes Lili

Diusbius írta...

Nekem a MUCHA üvegtányér a kedvenvem! Gyönyörű darab! Köszönöm a játéklehetőséget!
Hátz Diána

DzsiDzsi írta...

Nekem ez az egyik kedvencem:
http://bolthely.hu/szeplakajandek/id/00156_Faliora_levendulas_29_cm___C6207_

Gősi Gabriella
gabus1217_8@hotmail.com

kisfekete írta...

Antik hatású fém emeletes tál.
Üdv. Pozsonyi Nikolett

Popovics Kitti írta...

órák :)

Névtelen írta...

A fém kannák.:)
Princz Diána

Unknown írta...

fűszertartó láda
Gál Szilvia Ida

Névtelen írta...

A faliórák mindenképpen kedvencek

Varga Melinda

Kata írta...

Levendulás kaspók
Üdv, Nagy Kata

Névtelen írta...

Rózsás bádogedények.
Pirok Bea

Léleksegítő írta...

Minden ami rózsás, illetve a fém tál, amiben a szaloncukrok vannak :)Beckné Máté Ágnes

vica1985 írta...

Nehéz lenne választani! A bögrék nagyon tetszenek, de ez a rózsás szett is csodás!

Mezei Éva

Balázsné Vad Rózsa írta...

Rózsás doboz tetszik

Névtelen írta...

A levendulás kollekció a kedvenc.
Tuksa Mónika

Névtelen írta...

Zima Ági
A pocelán livia csíkos vajtartó

Névtelen írta...

Minden ami levendulás,mert az a kedvencem...de legfőképp a kaspó. :)
Virovecz Judit

Gabriella Julianna írta...

Kedvencem a porcelán kancsó tulipános mintával - Vass Gabriella Julianna

Névtelen írta...

Nagyon szép az üzlet kínálata...nekem a nyeremény nagyon tetszik...ami rózsás,az már rossz nem lehet ;)
Wiszkok Adrienn

Névtelen írta...

A kedvenceim a fehér fém lámpás és a rózsás kollekció minden darabja.
Illés Regina

Király Mónika írta...

A lámpások különösen tetszenek, de kb. mindent elfogadnék, annyira szép dolgaid vannak! :)

Csibe45 írta...

Ciklámenes termékek, fehér fűszertartó ládika.

Talián Era

Sophia írta...

Alapvetően mindent imádok, ami levendulás. Persze a rózsás dolgokat is nagyon nagyon szeretem:)
Spaits-Pobori Zsófia

Széplak ajándék Judit írta...

Látom a többségetek levendula és rózsaimádó mint én magam. Örülök a sok pozitív kommentnek. Aki nem nyer azt szívesen várjuk az üzletbe és a webáruházunkba! Köszönjük, hogy lájkoltatok minket!

Bebi írta...

Rózsás locsolókanna!

Névtelen írta...

Rosemary Mallard: a virágos kiöntő, és doboz tetszik a legjobban.

Biró Éva írta...

Nekem a teafiltertartók a kedvenceim, mert szeretem a teát. :)
(Biró Éva)

Névtelen írta...

Nagyon tetszik a kínálat... az ajándék rózsás tárgyak is. De akkor valami más:a feliratos- virágos fém kannákatis elfogadnám.
Subosits Andrea

KörtvélyessyAndrea írta...

A levendulás dolgok
Körtvélyessy Andrea

Unknown írta...

Fém öntözőkannák, bádog kaspók!
Mende Orsolya Sarolta

abranyka írta...

Szia!
Sok csodás dolog van, amit el tudnék képzelni az otthonunkban.
A babarózsás bádog kördoboz a leg-leg.
Varga Rita

sysse írta...

Teafiltertartó doboz nagyon tetszik. Modern nők" 9 rekeszes változata. Imádom a teákat:9
Petrovszki Enikő

Bambyna írta...

Én nem tudok választani, minden annyira szép, csodálom, amikor a facén is felrakja őket, nagy híve vagyok:))

Mayer Margit

Névtelen írta...

Üdv.

A retró dolgok nagyon szépek. De nem csak azok!

Gál Judit

mano írta...

Sziasztok, az emeletes kínáló a jelenlegi kedvenc! Köszönöm!
Némethné Emese

Andi írta...

Az öntözőkannák :)
Rátonyi Andrea

Vámossy Brigitta írta...

Sziasztok!
Strawberry bögre dobozos MRC LP98543 a kedvencem.
Köszi a játékot!
Üdv:
Vámossy Brigitta

Névtelen írta...

Nagyon nehéz választani, mert mind gyönyörű.A rózsás tárgyak azért viszik a pálmát!! :)Köszönöm a játék lehetőségét! Vidó Zoltánné Rózsa

Névtelen írta...

minden imádni-való!főleg a levendulás dolgok és minden "bádog-motyó":-)!de bármi jöhet! :-) üdv:Tóth Nikolett!(Nikó És Jana Tóth:-)

Péter írta...

A kedvenc termékem a levendulás falióra. :)
Üdvözlettel: Antanek Péter

Névtelen írta...

Sziasztok! Én,teljesen elcsábultam! Nagyon sok minden tetszik és nagyon nehezen tudnék választani. De,legyen a Macis tálcaszett,a Fűszertartó ládikó,a Teafiltertartó doboz /Modern nők/ és végül,a Rózsás fémdoboz. :) Üdv.:Fekete Heni

kata52 írta...

Sok minden között kedvenceim a párnák és az exkluzív papíráruk. Rózsa Katalin

Névtelen írta...

Nekem is a levendulás dolgok jönnek be,nehéz lenne választani!
Brózné Virovecz Viktória

János írta...

Az én kedvencem a nagy íves angyalkás fa doboz.
Köszönöm a lehetőséget!

Üdv:
Nagy János

Névtelen írta...

Imádom a levendulás dolgokat,és a fűszertartót!
Üdv.:Kalocsai Zita

Unknown írta...

A levendulás termékek tetszenek és a vidéki stílusú dolgok. Nagy kedvencem a Strawberry bögre :)
Hrabovszki Nikolett

Névtelen írta...

Sziasztok!

Gratulálok, nagyon szép dolgokat kínáltok!Kedvenceim a rózsás cuccok, főleg, a fémből készültek!

Üdv! Gáborné Éva

Regina írta...

A kedvencem a Rózsás kávés csésze+alj. Gyönyörű! :)
Nagy Regina

Névtelen írta...

Kedvenceim a rózsás és levendulás tárgyak, vagy pl. ez a falióra:Le Jardin de Fleur.
Rácz Mária Ilona

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...