2012. február 9., csütörtök

Fénylabor - szeretet képek.. Interjú/Játék


A mai napon a Fénylabor és vele együtt egy kedves házaspár Németh-Csikós Írisz és Németh Zoltán mutatkozik be Nektek. Esküvőjük után hoztak egy fontos döntést. Azóta esküvőfotósként folytatják útjukat.
Na de ennyire ne szaladjunk előre, halljuk történetüket. Írisszel beszélgetek;


  • Az esküvőtök volt a fordulópont az életetekben. Nem is olyan régen történt, mikor is?
Nem is sejtettük, mennyire nem a hagyományos értelemben változtatja majd meg a mindennapjainkat. Éppen ezért olyan, mintha ezer éve történt volna, de valójában tavaly nyáron, július 9-én fogadtunk egymásnak örök hűséget.




  • Milyen volt a Ti esküvőtök, hogy választottatok fotóst, helyszínt..?
Erről órákat tudnék mesélni! Azt hiszem, leginkább rendhagyó, mert nem a saját ünnepségünket szerveztük meg, hanem egy nagy családi, baráti nyaralást. Az esküvőnk másik jellegzetességét a rusztikus és vintage stílus iránti vonzódásunk adta. Hosszas helyszínkeresgélés után fogalmazódott azonban csak meg bennünk, hogy ez az, ami igazán minket tükröz, de akkor – szinte a semmiből – előbukkant a Villa Fiore. A második helyszín volt, amit megnéztünk és egy pillanatig sem haboztunk. Tulajdonképpen fel sem mértük, hogy a mi létszámunk talán nagy falat a Villa számára, és ha esik az eső, akkor bizony nem lesz más választásunk, mint gumicsizmát húzni és esernyőt ragadni. Ezt hívják szerelemnek első látásra? Szerencsére nem esett, sőt, kifogtuk a nyár legeslegmelegebb napját.
A fotós választása mindebben a legnehezebben meghozott döntésünk volt. Az elvárásaink az égig értek, a pénztárcánk sajnos nem, így a kettő hatalmas harcot vívott egymással. Talán sokan vagyunk így ezzel. Ennek köszönhető, hogy most, a másik oldalon állva, minden erőmmel azon vagyok, hogy a saját hibáinkból nyert tapasztalatokat minél szélesebb körben osszam meg. A blogunk erre kiváló terep.




  • Mit tanácsolsz a jegyespároknak, mikor kezdjenek fotóst keresni a nagy napra és milyen szempontokat vegyenek figyelembe a választás előtt?

Érdemes minél előbb elkezdeni a keresgélést, akár egy évvel előbb is, különösen akkor, ha a pár nem ismeri a kínálatot és nincsenek határozott elképzelései. A pontos árhoz és a foglaláshoz elengedhetetlen a helyszín és az időpont megléte, de a piacot már jóval ezek konkretizálása előtt fel lehet térképezni. Azt is érdemes tudni, hogy sok fotós van, akinek a naptárja méltán telik be már 1, másfél évvel a következő szezon előtt.
Az első és azt gondolom, hogy a döntő szempont is az, hogy a fotós portfóliója tetszik-e, magával ragad-e és maradéktalanul megegyezik-e a pár elképzelésével. Ebből kicsit sem szabad engedni, mert az ilyen jellegű kompromisszumból könnyen lehet csalódás!
A további szempontok elsősorban a szolgáltatás tartalmára vonatkoznak: mettől meddig vállalja a fotózást, mennyi képet ad át, milyen formában, milyen kiegészítő szolgáltatásokat biztosít, hányan fényképeznek. Ezek azok a dolgok, amelyek ideális esetben rugalmasan alakíthatóak a pár igényeihez, de nem árt az óvatosság. Nem mindig az a több, ami annak látszik. Kiragadva a képek számát ez azt jelenti, hogy ha valaki az összes elkészült képet átadja, akkor számolni kell azzal, hogy ezek jelentős része nyers, vagyis utómunka, retusálás nélküli fotó, ami összehasonlíthatatlan minőségű a gondosan válogatott és feldolgozott képekhez képest.




Ha már sikerült néhány szimpatikus fotóst kiragadni a tömegből, kihagyhatatlan a személyes találkozás. Itt ugyanis minden eldőlhet. Mivel a fotós és a fotóalany kapcsolata semmiben sem különbözik más emberi kapcsolattól, sőt számos kapcsolatnál jóval erősebb bizalomra épül, fontos a személyes benyomás. Ráadásul alkalom nyílik a részletek interaktív átbeszélésre és egy vagy akár több teljes portfólió megtekintésére. Az emberi tényezőhöz tartozhat, ha utána olvasunk a fotós tevékenységének, megnézzük miként nyilatkozott különböző fórumokon például, de leginkább az ösztönökre érdemes hallgatni.
Kulcskérdés lehet a fotós felszerelése is, aminek a felmérése nyilván nem várható el egy laikustól. Pedig jó volna, ha tudnék röviden tanácsot adni! Azért arról győződjön meg mindenki, hogy a fotósnál mindenből lesz tartalék, gépből, vakuból, akkumulátorból, memóriakártyából.
Értékes információval szolgálhatnak az ajánlások, de ne feledjük, ami másnak jó, az nem biztos, hogy nekünk is!
Szándékosan hagytam a végére az ár kérdését. Úgy gondolom, hogy ez kizárólag a legvégső szempont legyen. Tudom, mindenkinek a szeme előtt lebeg ilyenkor, hogy meddig nyújtózkodhat, de hidd el, ebben tényleg nem ez a legfontosabb.



  • Hogyan döntöttetek úgy, hogy esküvőfotósként folytatjátok? 
Én akkor, amikor az esküvőnk szervezése során először megláttam a hazai, mondjuk úgy, elit esküvői fotósok portfólióját. Zoli pár órával később. Na jó, ez azért természetesen nem ment ennyire gyorsan és egyszerűen, de az kétségtelen, hogy valami nagyon erős érzés ragadott el bennünket, ami mérlegelésre és számvetésre késztetett. Rá kellett döbbennünk arra, hogy itt az ideje az irányváltásnak, mert az életünk a robotolásról szól és kiveszett belőle szinte minden éltető alkotási folyamat. Joggal kérdezheted, hogy rendben, de csakúgy miként lesz valakiből fotós? Természetesen sehogyan se. A fotózás önmagában sokkal régebben részese az életünknek, csak éppen sokadlagos szerepben és nem esküvőkhöz köthetően. Adott volt tehát a profi felszerelés jelentős része, a fotózási gyakorlat és az alapvető elméleti tudás. A felismerés és az elhatározáskellett. A többi már egy tudatos építkezés része.
  • Megkérdezhetem, hogy milyen szakmákat hagytatok ott az esküvőfotózás miatt?
Még semmilyet, túlságosan kockázatos volna egyelőre. A fotózás ugyanis csak a közhiedelem szerint a legjobban kereső szakmák egyike, sajnos a valóság nem ennyire rózsás és hatalmas a konkurencia is. A kezdetek beruházásait muszáj más forrásból finanszírozni, főleg mivel csak nyáron lesz az első igazán önálló esküvői fotózásunk, most pedig a kisebb sorozatokat készítjük. Persze az álom az, hogy egyszer eljussunk arra a szintre, amikor tényleg csak ennek tudunk élni. Addig is,úgymond hivatalosan, Zoli marad az informatika, én pedig a marketing területén.




  • A blogotok címe, Fénylabor és alatta Szeretet képek. Mondanál egy pár szót mit takar a név, miért pont Fénylabor?
Ez tulajdonképpen a cégnevünk. Mindenképpen valamilyen közös elnevezést szerettünk volna, így szóba sem került a „Németh Zoltán fotográfia” típusú név. A labor szó ötlete a hagyományos fényképezés tiszteletéből és a célként kitűzött nosztalgikus, vintage-es hangulat megteremtésének vágyából született meg. A fény szinte csak úgy hozzá szegődött, hiszen anélkül elképzelhetetlen a fotózás.
A szeretet képek alcím hordozza valójában mindazt, amiről számunkra a fotózás és az esküvő fotózás szól: az életünk legértékesebb pillanatairól, amikor a szeretet kézzel fogható és mi lehetünk a szerencsések, akik ezt időkapszulába zárják. Nem csak mások közötti szeretet ez, hanem a miénk is az iránt, amit csinálunk és azok iránt, akiknek, akikről készítjük a fotókat. Találónak bizonyult ez az alcím, amit mi sem bizonyít jobban, hogy mások is elkezdték már így emlegetni a nem esküvői fotókat, mondván, hogy ők olyan szeretet képeket szeretnének magukról, amiket a blogunkon láttak.





  •  Az esküvőfotózáson kívül milyen szolgáltatással kereshetünk meg benneteket?
Szívesen fotózunk mindent, ami érzésekről és az emberi kapcsolatokról szól. Így bátran lehet hozzánk fordulni, ha valaki szeretné megörökíteni családjának tagjait, szerelmét, barátját, önmagát vagy éppen egy számára fontos eseményt, ami egyaránt lehet a bensőséges gyermekvárás és egy nagyobb ünnepség is. Természetesen a fotósorozatból készül slideshow és kérésre fotókönyv vagy fineart album is.
A fotókon túl számos apró meglepetést tervezünk, amivel szeretnénk a szolgáltatásunkat még személyre szabottabbá tenni. Ezek részben olyan dolgok lesznek, amik a másik szenvedélyemhez, a kézműves tárgyak készítéséhez kapcsolódnak.




  • Mi az a plusz amit adni tudtok, ami miatt érdemes mellettetek dönteni?
Mondhatok olyan objektív szempontokat, hogy egyszerre két fotóst, két látásmódot kap, aki minket választ, vagy éppen megemlíthetem a maximalizmusunkat, azokat a kiegészítő dolgokat is, amiket tervezünk. Mondhatom, hogy imádjuk a vintage stílusú utómunkát, amit még elég kevesen használnak itthon, különösen esküvőkön. De ez önmagában azt gondolom, még senkit sem sarkall arra, hogy mellettünk voksoljon.Sokszor beszélgetünk Zolival arról, hogy a fotósválasztás olyan, mint a borválasztás. Létezik számos objektív szempont, de végül mindig a szubjektivitás dönt. Ezért azt mondom, hogy azért válasszanak, mert tetszik, amit csinálunk, úgy, ahogy van, ellenvetések nélkül.

  • Hogyan osztjátok meg a feladatokat? Vannak munkarészek, amit például Te szeretsz jobban csinálni?
Az alapvető elkülönülés ott látszik, hogy Zoli férfi, én meg nő. Ebből aztán egy teljesen tudat alatti megosztás kezd körvonalazódni, miszerint mindennel, ami műszaki jellegű és materiális, pl.: az eszközpark fejlesztése, katalóguskészítés a fotókból, ő foglalkozik; a többi, pl.: a blogírás, az arculattervezés, nekem jut. A fotózás fázisaiban azonban mindketten aktívan részt veszünk. Kell is hozzá a különböző látásmód, az én „lányos lágyságom” és Zoli „szöges fiússága”. Ez adja a teljes egészet.



  • Gondoltátok volna, vagy tudatosan terveztétek, hogy együtt fogtok dolgozni?
Több mint négy éve együtt dolgozunk, úgy tűnik, ez sorsszerű. Persze a fotózás sokkal intenzívebb együttműködést igényel, mint amit a jelenlegi munkahelyünk követel tőlünk, de ez sem jelent túl nagy változást. Biztosíték inkább mindez arra, hogy a jövőben is sok időt tölthetünk együtt.


  • A fotózás a fényképezéstől a kép elkészültéig egy alkotó folyamat. Mi az, ami Titeket feltölt inspirál?
Minden szépség, különlegesség, amit meglátunk. Néha a leghétköznapibbnak tűnő dolgok is képesek egészen új szemszögből megvilágítani mindent. Egymást is húzzuk előre, olykor hátra is, de a lényeg, hogy egy percig sem nyugszunk.





Az utóbbi időkben rengeteg külföldi oldalt böngésztem. Nem azért, mert itthon nincsenek jó fotósok vagy éppen designerek, hanem mert egy másfajta szemléletmóddal töltekezhetek. Nálunk mások a súlypontok és a fotózási kultúra is ehhez idomult. Az utóbbi időben számos pozitív törekvést láthatunk ennek megváltoztatására, de azért érzékelhető a különbség. Mire gondolok? A tudatosságra és az erre való igényre.Arra a típusú tudatosságra, ami leginkább a glamour fotózásban érhető tetten, de átvezethető az esküvőés szeretet fotózásba is. Ez megnyilvánul már az előkészületeknél, a ruhák, a kiegészítők, a fotózásba bevont tárgyak és környezet kiválasztásában és egészen odáig tart, hogy aztán milyen minőségű hordozón adom át a kész anyagot. Ez azonban egy nagyobb lélegzetvételű téma…Az ilyen mértékű tudatosságot mi is csak tanuljuk és próbáljuk tanítani, amit már magunkévá tettünk. Nem megy máról holnapra, mert a részünkről és a fotóalanyunk részéről is sok időt, energiát, olykor anyagi befektetést kíván.

  • Gondolom a cégalapítás és a kezdetek sok időt, energiát vettek el tőletek. Ha akad egy kis szabadidőtök, mivel töltitek?
Mi mással, mint fotózással vagy valami ehhez kapcsolódóval. Szerencsére ezt éppúgy képesek vagyunk pihenésnek megélni, mintha csak a lábunkat lógatnánk. Éppen ez a jó benne. Ha pedig mégis akad fotózásmentes óra, akkor igyekszünk azt a családunkkal és a barátainkkal tölteni, hiszen nélkülük mi sem lennénk ott és azok, ahol és akik ma vagyunk.

Írisz, köszönöm az interjút! Nagyon sok sikert kívánok Nektek!


Írisz és Zoltán blogján még rengeteg hasznos információt olvashattok!
Megtaláljátok itt!


JÁTÉK!

Egy nagyon izgalmas nyereménnyel kedveskedik Nektek Írisz és Zoltán:

Vintage fotózás ilyen hangulatban:

 


Vintage csomag tartalma:
-4 órás fotózás két fotóssal
-minden átadásra kerülő kép retusálása
-a fényképek DVD-n történő átadása, egyedi tokkal
-slideshow
-Helyszín: Budapest, illetve 120 km-es körzete 
-átadásra kerülő fotók száma: kb. 50-60 db
Az ajándék 40 000 Ft értékű.

Hogy részt vegyél a sorsolásban:

  • Ha még nem lájkoltad oldalainkat, de tetszenek akkor bátran tedd meg!



  • SŐT! Meg is oszthatod a Hírt!
  • Neved megadásával írj kommentet itt a blogon a bejegyzés végére!
A játék addig tart, amíg a Fénylabor rajongóinak száma eléri a 200-at
és az A vidéki otthonnál 3 300-an leszünk!

A fotókat Írisztől kaptam, az Ő tulajdona. Felhasználásuk csakis az Ő engedélyével lehetséges!
Játékszabályzat:
Az A vidéki otthon és a Fénylabor közös játéka.
Mindenki aki 18 éves elmúlt és magyarországi címmel rendelkezik, részt vehet a játékban kivéve a szervezők és közeli hozzátartozóik. A játék addig tart, amíg a Fénylabor oldalán 200-an, az A vidéki otthonnál 3 300-an lesznek a rajongók. A játékban részt vesznek akik kommentet írnak a bejegyzés alá. A facebook nem tartozik a szervezők közé, nincs köze a játékhoz.
Változtatás joga fenntartva!



A nyertes:

INCZE KATALIN
GRATULÁLOK!

Kérlek, hogy jelentkezz az avidekiotthon@gmail.com e-mail címen,
hogy felvehesd Írisszel és Zoltánnal a kapcsolatot
a csodálatos
Vintage fotózás egyeztetése végett!






86 megjegyzés:

V. Rita írta...

Szia!
Jelentkezem a játékra. csodálatos képek!!!. Nagyon örülnék, ha Rólunk is készülnének hasonlók.
Varga Rita

Névtelen írta...

Imádom ezt a stílust és hangulatot
Körtvélyessy Andrea

Dorca írta...

Magával ragadó, érzelem teli minden kép! Csodálatosak!
Haraszti Dóra

Böbe írta...

Csodálatosak a fotók,játékra szeretnék jelentkezni:)
Kerekes Erzsi

Névtelen írta...

Gyönyörűek a fotók, örülnék, ha én lennék a szerencsés!
Farkas RIta

boxa írta...

Sziasztok!
Lele Boglárka vagyok,és szeretnék ringbe szállni a nyereményért!
Köszönöm!!

Névtelen írta...

Gyönyörű képek!!! Hátha rólunk is készül majd ilyen! Gólya Zsófia

a.primon írta...

Nagyon szép képek, jó lenne megcsípni a nyereményt! :) (Kellemes hangulatú a cikk is...)

Primon Annamária

dandelion írta...

Fantasztikus, életteli képek:)
Én is játszanék: Szélesi-Szilágyi Andrea

Dina írta...

Fantasztikus képek!
Én is játszanék.

Szélyes Edina

fénylabor - szeretet képek írta...

Nagyon szépen köszönjük a dicsérő szavakat!:)Örülünk, hogy ennyien jelentkeztetek már most a játékra.
Írisz és Zoli

Carla írta...

Ezt én sem hagyhatom ki! Gratulálok a csodás képekhez, én is szeretnék ilyeneket :-).
Farkas Klára

gabus1217_8 írta...

Nagyon szép képek! Jó lenne egyszer ilyet kipróbálni:)

Gősi Gabriella

Névtelen írta...

Nagyon szépek és hangulatosak a képek. Bárcsak...
Berzsenyi Csilla

Névtelen írta...

A képeket nézve jön rá az ember, hogy az élet minden pillanatában rejlik valami szép, még ha éppen akkor ezt észre sem vesszük!

Nagy Róbert

Névtelen írta...

Szuper stílus! Fantasztikus játék! :)

Pozsonyi Orsolya

Kata írta...

Én is játszanék! :) Nagyon szépek a képek.Gratulálok.
Homán Kata

Névtelen írta...

Nagyon Szépek a képek! Gratulálok.

Bunya Gitta írta...

Nagyon szépek a képek. Gratulálok.

Bunya Gitta

Barna Timi írta...

Imádom a képek hangulatát! Már el is képzeltem magunkat így-úgy-amúgy, itt-ott :) Tehát én is beállok a reménykedők közé.
További jó munkát a Fénymunkásoknak és Móninak is :)
Bálintné Barna Timi

Fróni írta...

Hogy micsoda szuper játékot találtál ki Móni!!!! És ezek a fotók! WOW!Gyönyörű hangulatú fotók!Nagyon tehetségesek-sok sikert kívánok!

Hát ezt meg kell nyernem-nincs mese! :)
Kiteszem a blogra is és hirdetem, mert ez szuper!

KKNoemi írta...

imádom ezt a stílust, nagyon szeretnék ilyen családi fotókat... a szuper játékra nagy reményekkel jelentkeznék! :-)
Kőszegi-Kovács Noémi

Névtelen írta...

szeretném....
Farkas Eszter

sakomo írta...

Nagyon jó ötlet, a fotók gyönyörűek..a hangulat magával ragadó!!!
Játszanék!

Evicuska írta...

Gyönyörűek a képek! Nagyon szeretném megnyerni a fotózást:)
Pintyiné Emmer Évi

Névtelen írta...

.....hát ez egy álom lenne!fantasztikus képek:-)!remélem enyém lesz a nyeremény;-)!!!!Nikó És Jana Tóth...:-)!

Zsuzsi írta...

Gyönyörű képek, imádnivaló vintage hangulat....sajnos az esküvői fotózásunk a havazás miatt elmaradt...szóval nagyon szeretnénk megnyerni.....

kamillatea írta...

Hátha...!!! Kalla Timea

zsófcsa írta...

nagyon szépek!:)

sabine írta...

Nagyon-nagyon egyediek és most nálam elsők között szerepel a vintage! :-) Kovács Szabina

Névtelen írta...

Imádom ezt a stílust! Gyönyörűek a képel, csak így tovább :)Asztalos Nóra

Roni írta...

Ki ne szeretne nyerni egy ilyen játékban? EGyszerűen gyönyörű képek, a hangulatuk bárkit magával ragad!

Krausz Veronika

Rita írta...

A gyengém ez a stílus!!! Imádom!!! A képek igényesek és gyönyörűek!!!

Ruisz Rita

Névtelen írta...

Gyönyörű képek! Szeretnék én is játszani Veletek! (Dános Edna)

Névtelen írta...

tetszenek a képek, odavagyok ezért a stílusért :)
Nagy Valéria

Drewi írta...

Szia!
Nagy álmom egy ilyen fotózás!!!
Gyönyörű képek!
Drevenka Orsolya

Emcsi írta...

Nagyon tetszenek a képek! :)

Üdv: Frits Emőke

Garhof/Doka és Sophie gazdi írta...

Gyönyörű képek, szuper játék! Appelshoffer Regina

Judit írta...

gyönyörű, élettel teli fotók!
Gonda Judit

_eszter_ írta...

gyönyörűek. én is elfogadnék ilyen képeket!:)

Vámossy Brigitta írta...

Szia!
Feltételek teljesítve.:)
Szerintem ez egy remek ajándék bárki nyeri is.:)
Nagyon szépek a képek, gratulálok.
Köszönjük szépen a játékot!
Üdv:
Brigi

Névtelen írta...

Sziasztok!
Hozzám is közel áll ez a stílus.Nagyon szépek a képek,jó lenne nyerni egy ilyen fotózást.Szuper a Fénylabor blog is, na és a Móninak is gratula a bloghoz és a játékhoz.
M.Szilvia

Névtelen írta...

Nagyon tetszenek a képek és mindkét blog :)
Kókány Zsófi

Gaby írta...

Nagyon hangulatos képek!
Avigdor Gabriella

Névtelen írta...

szeretném:-)
Csík -Dakó Mónika

amazsia írta...

♥♥♥
Antal Márti :)

Névtelen írta...

Sziasztok!
Grat az ötletes fényképekhez, nagyon szép darabok :) Jól jönne nekünk is néhány ilyen remekmű a családi falra ;)
Kárpáti Anita

Renáta írta...

Vintage fotózás? Nagyon-nagyon szeretném. Gyönyörűek a Fénylabor képei, és neked is jó játékötleteid vannak Móni.
Blaumann Renáta

Ani írta...

Helló!
Nekem is nagyon tetszik! Főleg, mit hobby/amatőr fényképész és menyasszony, engem is érdekel az esküvőfotózás :)

Juli írta...

Gyonyoruek a kepek, nagyon tetszenek, igy jelentkeznek is a jatekra.

Szűts Julia

Névtelen írta...

szépek a képek...nagyon! :)
Szőke Réka

Csillu81 írta...

Sziasztok!
Gratulálok nektek, álomszépek a képek, nagyon tehetségesek vagytok! Én is ilyen stílusú esküvői képekre vágytam, de sajnos nem jött össze...nagy bánatomra. Ha már az esküvőnkről nem, annyira jó lenne, ha a családomról ilyen gyönyörű fotók készülnének. Nagyon szeretném! :-)
Üdv.: Boros Csilla

Ági meg az angyalai írta...

Ha újra férjhez mennék (nem tervezem azért), biztos, hogy titeket kérnélek fel a fotózásra. Mondjuk a három kislányunkról is csodás képeket tudnátok készíteni.
Nem gondoltam volna, hogy még van új a nap alatt, hogy lehet újat mutatni a családi/esküvői fotózás terén, erre tessék, itt vagytok Ti.
Naná, hogy jelentkezem a játékra. "Lájkoltam", "kommenteltem", remélek.
Ágnes

nettuskaaa írta...

Fantasztikus mind a két oldal!
Még sosem vettünk részt ilyen fotózáson, sőt semmilyenen sem. Nagyon szuper volna, kíváncsi lennék milyen képeket lehet rólunk készíteni :) Akár lehet, hogy majd az esküvőnkön is titeket kérnénk meg, mert nagyon tetszenek a munkáitok! Csak így tovább! Természetesen osztom mind a két oldalt facebookon.

Üdv,
Oláh Netty

Névtelen írta...

SOK SIKERT,KITARTÁST EHHEZ A GYÖNYÖRŰ MUNKÁHOZ!Üdv. Katimama

Névtelen írta...

Sziasztok!
Gyönyörűek a fotók. Egyedi hangulatuk van. Szeretem.
Horváth Arankaand

Lovász Anikó írta...

Imádom! :) Szeretnék ilyen képeket. :)

Névtelen írta...

Gratulálok, gyönyörüek a fotók :)
Imádom ezt a hangulatot!!
Csillag-Szabó Kata

Névtelen írta...

Varázslatos...szívesen részt vennék egy ilyen fotózáson! :)
László Orsi

Monira írta...

Diavetítést tervezünk vintage esküvőnkre, imádnám ezeket a képeket a sátor falára vetítve látni. : )
Báder Bianca Monira

Szilvi írta...

Gyönyörű és szívet melengető képek!
Olyan jó lenne ha nekünk is lennének ilyenek! :)

Furita írta...

csodásak a képek, sok ötletet adtatok ! :) köszönöm

Eszter írta...

Gyönyörű képek:) Szeretnék részt venni a játékban:) Cilike Eszter

Névtelen írta...

Nagyon szép, hangulatos képek!
Juhász Lilla

B o r Aron írta...

Na erre én is nevezek, nagyon jó ötletek!
Borbáth Áron

kicsi M ü t y ü r írta...

Remélem készülhet a családunkról pár ilyen jellegű fotó, mert nagyon tetszenek!
Incze Katalin

rolandking írta...

Feil Roland a facebookon és szeretnék játszani... :)

Kata írta...

Álomszerű hangulatú képek, mindenki ilyen esküvői fotósorozatról álmodik! Remélem a miénk is ilyen lesz majd
Gulyás Kata

Névtelen írta...

naná hogy kommentelek, oda vagyok bluebell a képeitekért :) vidéki otthon és fénylabor együtt csak lájkolni való :)

gy. judit

Névtelen írta...

Gratulálok mind2 bloghoz. A képek csodálatosak, annyira szép,ahogyan viszontlátjuk az érzelmeket a képeken és ez a stîlus, imádom! üdv: árva mónikat

F. Bernadett írta...

Csak csatlakozni tudok az előttem szólókhoz, a képek fantasztikusak és hihetetlenül kreatívak! F. Bernadett

Névtelen írta...

Gyönyörű képek, levendulás hangulat..hmm.. szeretnék nyerni :)

Dömény Klaudia

Névtelen írta...

Gyönyörűek a fotóitok, imádnék egy ilyen sorozatot Tőletek. Játszom! :-)

Csillag Adél

Névtelen írta...

Nagyon tetszik mindaz amit láttam, hatalmas élmény lenne egy fotósorozat Tőletek! Játszom :)

Reinhardt Mónika

Névtelen írta...

wow! Nagyon el tudnám képzelni az első családi fotózást Veletek! Molnár Melinda

Névtelen írta...

Én is játszom. :) Vintage stílusú képek a családomról? Ennél jobb nyeremény nem is létezik! :) Salánczi Edina

Judit írta...

Nagyon tetszenek a képek!
Remélem szerencsénk lesz;)
Horváth Judit

Erzsike írta...

Nagyon szépek a képek:) örülnénk a párommal egy ilyen gyönyörű jegyes fotózásnak:) Tarcsi Erzsébet

Névtelen írta...

Nagyon fépek a fotóitok! Mi is örülnénk hasonló képeknek. Pataki Ági

Névtelen írta...

Én is szeretnék ilyen szép képeket!

Névtelen írta...

Szuper, nagyon tetszik.

Krisztina írta...

Mesés képek!! 3 csodálatos gyerkőc, 19,13,és 1 évesek... ugye milyen jó családi fotó alanyok lennénk...?? :)

tanó móni írta...

Köszönjük mindenkinek a lelkes részvételt!

Dina írta...

Gratulálok a nyertesnek!

Snufi írta...

Ravaszné Papp Rita
Szuper!!!!

fénylabor - szeretet képek írta...

Gratulálunk a nyertesnek, már nagyon várjuk, hogy közösen fotózhassunk! Aki mellett pedig most nem állt a szerencse, ne csüggedjen, tartogatunk még meglepetéseket, csak legyetek résen!:)
Köszönjük, hogy ilyen lelkesen vettetek részt a játékban. A dicsérő szavak még biztosan sokáig melengetik majd a lelkünket!
S nem utolsó sorban köszönjük Móninak is a csodás szervezést!

Írisz és Zoli

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...