2011. december 31., szombat

1. Blogszülinap..

Ma van az "A vidéki otthon" blog
1. Szülinapja!


Boldog vagyok, hogy eljött ez a nap. Egy éve készült az első bejegyzés a blogon. Azóta nagy utat járt be, röviden nézzük mi is történt az egy év alatt.
Limara volt az első Rendszeres olvasóm, aminek nagyon örültem.
Szorgosan írtam a bejegyzéseket napról napra, aztán egyre többen lettünk
és ez most is így van:)) 

forrás
A kedvenc tortás fotómat ma nem hagyhatom ki:))

Bemutattam Nektek
Gudrun Sjödént egy héten keresztül.
 Elkezdtem interjúkat készíteni.
Első interjúalanyom is Limara volt,
jött a Bojtocska műhely Bali Gabival, ekkor már játszottunk is,
Marianna barátnőm, gyönyörű Ajándék kártyáit ajánlotta fel, 
követte "Mamma"azaz Bőhm Julianna amatőr festő bemutatkozása. 
Judittal ismerkedhettünk meg, aki azóta is küzd a lovaiért,
Török - Bognár Renáta Az élet napos oldaláról, még egy receptet is készített kimondottan Nektek, és kicsit többet megtudtunk Róla és munkájáról,
Lidérckét vagyis Lehőcz Dórát és az Öltögetőt ismerhettük meg,
A Pipitér Ajándékbolt következett, Blaskó Ildikóval, Vele két interjú is készült,
Aztán egy kedves bemutatkozás, Anno Tamlux Várkonyi Barbarával,
Az Új Otthon Lakástextil vezetőjét Fittler Kingát kérdeztem munkáról és másról,
Felfedeztem a Skandi Trendet, Pleván Ádám mesélt a kezdetekről és két héten keresztül játszottunk,
Keresi Ferenccel a Vászonképekről a Deco Foam-ról és más tevékenységeiről beszélgettünk,
Elekes András és a Szépségek Kicsiny Boltja a natúrkozmetikumokkal mutatkozott be,
Fonyódiné Dankovics Judit beszélt üzletéről a Szép-Lak Ajándékról, és fergeteges egy hétig szóló játékkal záródott az ez évi Interjúk és Játékok sokasága.

forrás
Fincsi mandulás..


Volt egy KÉRDEZŐS NAP,
amikor is lakberendezési kérdéseket lehetett feltenni,
na ennek tervezem a folytatását mindenképp!

A nyári nagy Játékot is meg kell említenem.
Hetekig gyűltek a pályázatok. Két kategóriában lehetett nevezni.
 Aztán sorsultunk és a szponzorok által összállt zsűri is szavazott, meglettek a nyertesek.
Klassz volt, jövőre folytatjuk:))

GOLDENBLOG DÍJ  nyár vége
Az Életmód kategóriában idult a blog és 176 jelentkező közül a 14. helyet sikerült elérni,
Ezt nagyon szép eredménynek tartom, pedig egész idő alatt csak kétszer hívtam rá fel a fegyelmet a facebookon.
Ma is KÖSZÖNÖM Nektek!

Most Játszunk egy jó nagyot,
Játék fut éppen, csodálatos nyereményekkel a kedves szponzoraim felajánlásával!

forrás

Hmm.. ezek a falatkák..

Egy kicsit rólam. Vissza a kezdetekhez:
Az év elején egy kedves gasztroblogger, Andrea tett fel pár kérdést nekem
A körítés, avagy a finom ételek kizárólag szép környezetben az igaziak..

Csorba Anita, az INSPIRÁCIÓK.hu Magazinblog szerkesztője kérdezett, és
felajánlhattam nyereményként az én szíveimet is:))
Itt olvashatod az aprócska interjút:
Country szív: Nyereményjáték a HomeArt felajánlásával
Elárulom, a mi otthonunk amolyan mediterrán stílust tükröz, pár egyedi bútorral. Az egy év alatt én is, talán Veletek együtt még jobban beleszerettem a vidéki stílusba!
Már valósággal furcsa, amikor szakmámból adódóan más, akár minimál stílusban kell terveznem.
De a lényeg, és legfontosabb dolog, hogy a megrendelő ízlésének, kívánságának tegyek eleget és lássam az örömöt az arcán!


Na de kanyarodjunk vissza a bloghoz;

Köszönöm, hogy olvastok! Köszönöm, hogy egyre többen megosztjátok a bejegyzéseket!
Jövőre is vannak terveim és igyekezni fogok egyedi tartalommal,
szebbnél szebb képekkel ellátni benneteket!



Köszönetet szeretnék mondani kedves szponzoraimnak, akik 2011-ben segítették a blogot:
Ők:
Anchati Kft. , Antikolt táblakép , Residenceharmony , Anno Tamlux , Krisztina Virág , Bohém Dekor , Pipitér Ajándékbolt , Homeart , Skandi TrendMolika design , Kert és otthon Webáruház , Stílusos kert és Otthon Webáruház , Új otthon Lakástextil , Vintage Bazaar , Az élet napos oldalaBojtocska Műhely , Öltögető , Vászonképek , Szépségek Kicsiny Boltja , Szép-Lak Ajándék


Köszönöm a nagylelkű felajánlásokat!


És most ünneplés jön..

forrás


BOLDOG, BÉKÉS, SIKEREKBEN GAZDAG

ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁNOK

KEDVES

"A VIDÉKI OTTHON"

BLOG OLVASÓ,

Sok szeretettel!



12 megjegyzés:

erdoseva55 írta...

Szeretettel gratulálok, mindig szívesen olvasom a blogodat!
Neked is boldog, békés, egészségben, sikerekben, örömökben gazdag áldásos új esztendőt kívánok!:)

Emma írta...

Gratulálok az elmúlt egy évhez, kívánom, hogy a következő még sikeresebb legyen! BÚÉK!

Névtelen írta...

Boldog szülinapooooooooooooooooooooooot, Móni!:):)

DekoRárium írta...

Szeretem a blogodat.
Inspirációkban gazdag Boldog Új Évet Kívánok!

Széplak ajándék Judit írta...

Móni! Azt hiszem sokunk nevében írhatom, hogy köszönjük az egész éves kitartó munkádat és, hogy annyi szép percet szereztél nekünk a blogoddal! Remélem még sokáig élvezhetjük. Boldog szülinapot és még boldogabb újévet kívánok neked és családodnak! Judit

Tanó Móni írta...

Köszönöm lányok! Nagyon kedvesek vagytok!!:)) Igyekezni fogok jövőre is:))
Nektek is minden szépet és jót az Újévben! Valósuljon meg minden kívánságotok amit jövőre szeretnétek!!

Tipitá írta...

Nemcsak azért szeretem ezt a blogot, mert már nyertem is vele!!!!!!!!!!, hanem mert mindig jó dolgokat látok. Sos-sok inspirációt, meg olyan szépségeket, amik a szürke mindennapokon feltöltenek! Boldog blogszülinapot és boldog új esztendőt kívánok Móni. Ja, a torták láttán meg jó nagyokat nyelek!:)

Névtelen írta...

Gratulálok a blogszülinaphoz!
Boldog Új Évet, még több olvasót és sok-sok inspiráló bejegyzést kívánok.

Névtelen írta...

Jaj a nevem lemaradt: Blága Klementina :)

Tanó Móni írta...

Köszönöm, Nektek is csudaklassz Új Évet kívánok!

Mági írta...

Én is gratulálok, sok sikert kívánok.

Turák Kinga írta...

Boldog szülinapot és új évet is egyben!!!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...